 |
Majd így folytatja: tulajdonképpen nem is volt egészen haza, inkább csak ország volt, s talán még inkább birodalom..., a táj és föld viszonylatában a kiaknázás kora.
Számunkra az ország pompás peremvidékei elsüllyedtek, túlkerültek az ország és az elérhető valóság határán. A Tátra hiányában fel fedezzük a Bükköt és a Mátrát, a tenger hiányában a Balatont; a havasok hiányában a dombos vidék, a tengerszemek hiányában a halastavak mértékletesebb, de - ma már tudjuk ezt - enbyhébb és édesebb, sok tekintetben sajátosabban magyar szépségeit.
Nekünk csak e kicsiny, egy futó pillantással is áttekinthető vidék maradt, Szobtól Lökösházáig, Hegyeshalomtól Biharkeresztesig. A tájak mozaikja, melyet a vidék bezárt, bizony nem ékeskedett valami nagyon hivalkodó ékszerekkel. De azért színes volt. Nem maradt számunktra más, mint hogy ezt a szegényn gazdagságot felfedezzük éls mergszeressük, hogy rájöjjünk a Duna-kanyar andalító szépségeire, a balatoni ég színeváéltozásainak keleti pompájára, a Bükk erdős hajlatainak édes dallamosságára, a Bakony komor ízeire,a Tisza-part mélabús alkonyatainak hangulatára.
... Rájöttünk arra, hogy a tájakat is el lehet veszíteni, ezt az elődök nem tudták. Ők az országot birtoknak látták, amelyhez joguk van, ezeréves: revizionista mozgalmaink érvelésének módja is erre utal. Nekünk személyes élményeken át, családon belül, rokonok körén belül, száguldozásainknak vetett határok sorompóinál kellett észrevennünk, hogy a tájak, és ráadásul a legpompásabb hazai tájak kétharmada egyik napról a másikra elmozdulhat, a távolba tűnhet.
alighanem ez az egyik oka annak, hogy szemléletünk a hazáról lényegesenn líraibb, mint az övék volt. Számukra haza és ország még olyan fogalmak voltak, amelyek tökéletesen fedték egymást. Mi már nem így voltunk. Az ország számunkra sokkal szűkebb fogalom volt, mint a haza. Az ország, amelynek kiaknázása hatalmunkban állott, kicsiny része volt a földnek, amelyet hazánknak tekinthettünk. Ami volt: a hegy- és vízrajzi térképeken természettől kirajzolt szép és kerekded forma, nem valóságosan volt a miénk.
Hogy az országot hazánkká egészíthessük ki, a képzeletet kellett segítségül hívnunk, az irodalmat. Így lett képzeletünk a haza tájairól kissé irodalmias. Az országrészek elvándoroltattak, lecsatoltattak, de képük itt maradt, képzeletünk útlevél nélkül vándorolhatott Krúdyval a kárpáti fogadókba, télidőn, mikor az utakat belepi a hó. Az irodalom nem ismert Csonka-Magyarországot, a könyvek lapjain az egész együtt maradt. Ott találhattuk meg, nem a valóságban. Az egész magyar föld összes hangulatai tovább zengtek, énekeltek az irodalomban.˝
|
