A magyar névadás régi hagyománya, hogy a település elnevezésében is igyekeznek utalni az ott élők vagy a közeli hegyekre, folyókra, vagy a meghatározó gazdasági tevékenységre. Az egykori Mogyorós bizonyára sokat köszönhet a helyi bányászkodásnak is, ha a falu nevéveln is igyekezett minden helybeli és idegent erre emlékeztetni.
Quadriburg római település maradványaira épült a mai falu elődje: villák romjait, a római fürdőkultúra emlékeit, őskeresztény freskókat találtak itt a régészek.
A települések mai nagyságát sosem történetük hosszúsága határozza meg: ha így lenne, Dág ma jelentékeny város, de legalábbis erős nagyközség lenne. Múltja ezredévekre nyúlik vissza az időben, hírnevét mégis régi harangjáról nyerte.
A bronzkortól lakták, római és középkori leleteket is feltártak itt a régészek. Eeredeti neve a szláv eredetű Kirva (görbe) lehet, bár több monda is született a névmagyarázatra. Neve 1936-től Máriahalom.
Alig 650 lakosú község. Nevét személynévből nyerte: 1262-ben Hunnak említik az oklevelek. Más nézet szerint az ótörök on=tíz, vagy a szláv unij=jobb szóból ered.
Cheunak említik 1262-ben, de ezt megelőzően is lakott hely: a rómaiak számára fontos terület, amit régészeti leletek, őrtorony-maradványok bizonyítanak. A középkori Csév a maitől mintegy hat kilométernyire feküdt.