http://www.pontmagazin.hu/pm111752.html

Újra békétlenség Várgesztesen?

Lemondott az alpolgármester
Várgesztes | Mint emlékezetes, 2003-ban lemondott Várgesztes polgármestere, és az új választáskor az év szeptemberében Menoni Gabriella vette át a település irányítását.
Az elmúlt másfél évben az egyik legsikeresebben pályázó lett az 545 lakusú falu, csak tavaly közel 20 millióval gazdagították a pályázati források a közös kasszát.

A két ülés közötti események ismertetésével kezdte szerdán délután Várgesztes képviselő-testületének ülését Menoni Gabriella polgármester. Ezt követően a közigazgatási hivatal törvényességi észrevételei miatt mintegy hét rendeletet, határozatot, illetve alapító okiratot kellett módosítania a döntéshozóknak, mert ezek vagy túlszabályoztak bizonyos területeket, vagy olyanokat szabályoztak, melyeket már magasabb szintű jogszabály rendezett.

Az iskola, óvoda és faluház alapító okirata például a vezetők határozatlan idejű kinevezését rögzítette, miközben a törvény alapján ezeket a beosztásokat határozott idejű kinevezéssel (5-10 év) kell ellátni.
A továbbiakban szóba került annak lehetősége, hogy a település nevezetességét, a várat a megyétől önkormányzati tulajdonba vennék, s ezzel kapcsolatban szándéknyilatkozatot tettek a képviselők. Az ülésen állapították meg a polgármester és az alpolgármester illetményét.

Baloghné Török Edit körjegyző egy levelet olvasott fel, melyben Schalkhammer József alpolgármester lemond tisztségéről. A lemondás képviselői státusát nem érinti. Bár a levél indoklást nem tartalmazott, legalább is ilyen nem hangzott el, a testület a lemondást elfogadta. Mind megtudtuk februárban egyszer már sor került a lemondásra, de akkor a kötelező vagyonnyilatkozatok hiányában az nem volt érvényes. Szintén azon az ülésen a testület tagjai új alpolgármester kinevezését javasolták, mivel azonban a jelölés joga a polgármestert illeti meg, így akkor az is eredménytelen volt.
Szöveg: i--i

Utolsó módosítás: 2005. március 10.  08:56

nyomtatás | küldés e-mailban