http://www.pontmagazin.hu/pm112385.html

Tárkány

A Kisalföld peremén
Tárkány | A község a lótenyésztéséről és lovassportjáról nevezetes Bábolna közvetlen szomszédságában helyezkedik el. Tárkány 186 pincét magában foglaló, az 1700-as években kialakított szőlőheggyel büszkélkedhet. Cséppel közös vasútállomása van.
A csendes kisalföldi település a megye nyugati területén fekszik patakvölgyekkel tagolt síkságon. A legnagyobb vízfolyása a Concó-patak.

A falu határában talált, zsugorított pózban eltemetett férfi több ezer éves sírja, a mellette talált kőeszközökkel arra utal, hogy e tájon az ember már a mezolitikum idején megtelepedett. 1237-ből származó, első okleveles említése Tarcan néven nevezi meg a falut. Elnevezése egyes feltételezések szerint a tarqan - alkirály jelentésű főnévre vezethető vissza. 1275-ben a pannonhalmi apátság egyik oklevelében esik szó a faluról, majd 1327-től nemesi tulajdonosai is nyomon követhetők. 1543-ban Tárkány a törökök támadása nyomán elpusztult a szomszédos Vasdinnye és Ölbő faluval együtt. 1650 után, területére többségében református magyarok költöztek.

A XIX. század elején fellendült a faluban az állattenyésztés, ekkoriban a Fekete-víznek nevezett Bakony-éren vízimalom is működött. Az 1900-s évek elején tűzvész, majd az első világháború okozott veszteségeket a településnek, mely ezt követően ismét fejlődésnek indult. A pannonhalmi főapátság birtoka és a kisbéri ménesbirtok vasdinnyei gazdasága jelentős eredményeket tudott felmutatni.

Már 1959-től termelőszövetkezet működik a községben, mely az 1989-es rendszerváltás után átalakult és ma is nyereségesen gazdálkodik. Az itt élők számára napjainkban is főként a mezőgazdaság nyújt megélhetési forrást.

Látnivalói közé tartozik az 1775-ben épült, műemlék jellegű, copf stílusú, római katolikus plébániaház, valamint az 1790-ben emelt késő barokk katolikus templom és az 1800-ban épült református templom is.
Szöveg: vas/art.hu

Utolsó módosítás: 2005. július 14.  18:13

nyomtatás | küldés e-mailban