http://www.pontmagazin.hu/pm112961.html

Kerékpáros turizmus

Az észak-dél irányú fejlesztésnek több előnye van

A Komárom-Esztergom megyén átvezető nemzetközi kerékpáros országút vonzza a túrázókat más tájakról is. Itt marasztalni őket csak többnyelvű tájékoztató rendszerrel valamint a megye (régió) egészét behálózó kerékpárutak kiépítésével lehet, amelyek vonzóvá tehetik a kerékpárosok körében a térséget.

A projektjavaslatok között jelenleg 3 új kerékpárút megépítése szerepel. Ezek egy észak-dél irányú közlekedési kapcsolatbővítést céloznak meg, vagyis a komáromi határátkelő és Tata, mint hagyományos kerékpáros centrum érintésével a Velencei-tó (Balaton) vidéke közötti forgalmat szolgálják.

Egy nyugat-kelet irányú tengely kiépítése is szerepel az elképzelések között, Komárom-Esztergom megyében azonban ez lényegesen drágább lenne. Tény, hogy több nemzetközi útvonal is a térségen vezet át.

A szakemberek az észak-déli, azaz a Komárom–Székesfehérvár irányú kerékpárosforgalom fejlesztését tartják előnyösebbnek. A Komárom–Tata–Tatabánya–Oroszlány–Velencei-tó között kiépítendő kerékpárutak mind a Közép-Dunántúli Régió, mind a Vág-Duna-Ipoly Eurorégió szempontjából komoly szervezőerővel bírnak.

A Duna-völgyi - Komárom–Esztergom–Visegrád - kerékpárút és az ezzel párhuzamosan haladó Győr–Bábolna–Tata–Tarján–Zsámbék útvonal kiépítése is lényeges lehet. A kerékpárosturizmus fejlesztése szempontjából kulcsfontosságú tájékoztató és útvonaljelző infrastruktúra-fejlesztés az egész megyében fontos.

A megye változatos domborzati adottságai, Bakonyalja, Vértes, Gerecse, Pilis teremtenének jó lehetőségeket a hegyi kerékpározás fejlesztésére. E napjainkban is egyre népszerűbbé váló szabadidős tevékenység fellendítése részben a természeti értékek bemutatása szempontjából is jelentős. A kerékpáros turizmus fejlesztéséhez nélkülözhetetlen infrastrukturális elemek, szolgáltatások vállalkozási alapon alakulnak.

Utolsó módosítás: 2006. szeptember 22.  14:06

nyomtatás | küldés e-mailban