 |
A MÁK Rt. építő, telepítő tevékenysége átformálta ennek a környéknek és természetesen a három falunak az arculatát, fellazította társadalmi kereteit.
Tatabányát 1947-ben, kormányzati döntéssel tették – gazdasági és politikai okokból –, megyeszékhellyé. A város szempontjából a falvak jelenléte inkább teher volt, a németajkúakat pedig, ugyan törvényi szinten csak az 1950-es évekig, de tudati szinten mindenképpen az elmúlt esztendőkig hátráltatták hagyományaik őrzésében a II. világháborút követő, németeket súlytó politikai intézkedések.
A három falu néprajzi kutatása csak az 1970-es években indult meg. Tatán létrejött a Német Nemzetiségi Múzeum, gyűjtőköre kiterjed az egész országra, de közelsége miatt lehetőség volt és van arra, hogy viszonylag nagy mennyiségű anyag és adat kerüljön be a megye németajkú falvaiból. A tárgyi anyagok múzeumba kerülését Bánhidán a Tatabányai Múzeum elődjének megalakulása segítette ugyan ebben az időben. Feltétlenül meg kell említenünk a Tata - gesztesi Eszterházy uradalom írásos dokumentumait, mely megmaradt része a 20. századi átalakulásokat megelőző idők társadalom- és településnéprajzának fontos forrása. Az árnyalt kép kialakítását azonban a vázoltak alapján mindenképpen hátráltatja a korai kutatások teljes hiánya.
Mégis, milyen összefüggő képet alkothatunk ezekről a falvakról? A falutelepüléseket alapvetően a földrajzi viszonyok és a gazdálkodási mód határozzák meg. A Kárpát-medence területén a falutípusok nem mutatnak elkülönülést nemzetiségek szerint, hanem a tájhoz, valamint esetünkben a maga korában mindenképpen ésszerűen, a földrajzi környezethez alkalmazkodó gazdasági elképzeléshez kapcsolhatók. A hegyek és a Kisalföld találkozásánál települt három község a katonai felmérésekből látható formájuk szerint az „útifalvak” jellegzetességeit viselik magukon. Területünkre is jellemző, hogy az elmúlt évszázadok során, a növény-termesztésbe, állattenyésztésbe bevont földterületek nagyságának növekedésével az erdőterület visszahúzódott. A II. József-féle katonai fölmérés térképlapjai a 18. század végén még a Gerecse- és Vértes hegységekben, a patakvölgyekig lehúzódó erdő-határokat mutatnak, a 19. század végére ez a terület jelentős mértékben lecsökken.
A legnagyobb vízhozamú patak, az Által-ér és a Galla-patak a 20. századi szabályozásig azonos mederben folyt. A kisebb patakok vízhozama is állandó lehetett, a mocsarak pedig nagyobb területet foglaltak el. Az Által-ér völgye Bánhidánál szűkül össze a legjobban, a mocsaras-vizenyős sáv itt a legkeskenyebb: nem véletlen, hogy a kereskedelmi és a hadi út erre haladt át.
Gróf Esterházy József 1709-ben lett Komárom megye főispánja, 1727-ben pedig megvette a tatai uradalmat. A tata-gesztesi uradalom magába foglalta Komárom megye Dunától délre eső területeit, de átnyúlt Győr és Fehér vármegyébe is. Óriásbirtok volt, törzse egységes, zárt tömeget alkotott 3 mezővárossal, 33 községgel és 28 pusztával. Ide tarozott Bánhida, Alsó- és Felsőgalla is. A 18. század derekán újonnan telepített német jobbágyok adómentességet kaptak, valamint felmentést az úrbéri szolgáltatások (tized, kilenced, robot) alól. Ez idő alatt kötelesek voltak házat építeni. Bánhidán az úrbérrendezés alakította ki a földviszonyokat.
Tárgyi anyagában a három falu nem mutat lényeges eltéréseket. A 20. századra mindinkább teret hódítanak a gyári anyagok, asztalos által készített bútorok. Ezek lakáson belüli elhelyezése is egységesnek mondható. Elsősorban a német falvak jellegzetessége a fonott ülőkéjű és háttámlájú konyhai ülőbútor. Még a 19. század maradványa a 20. század legelején még használatban maradt menyasszonyi ládák, ezek a komáromi asztalos központ termékei, valamint a tatai fazekasok használatban maradt gyártmányai, elsősorban a határi korsók, a tejfeldolgozáshoz használt edények, a boroskancsók, a nagy tálak és a lakodalmas fazekak.
A mindennapi használati tárgyak már kereskedőktől származnak és gyári tucat termékek. Tovább maradt egyedi a falvakból származó textilanyag. A kenderfeldolgozás lassú megszűnésével a vászon ruhaneműk teljesen átadják a helyüket a bolti flanell, vászon vagy bársony és brokát anyagoknak, de a ruhadarabok készítésében, jellegzetes díszítésekben, illetve a kendők megkötési módjában megmaradt az eltérés a három falu között. A háztartási textíliák mind nagyobb hányada már bolti alapanyagból készül, különösen a nagyobb ágyterítők. A kisebb törülközők, terítők tovább magukon viselik a háziasszonyok kezének egyediségét. |
