 |
A folyamat már 1990-ben megkezdődött az önkormányzati rendszer létrehozásakor, s jelenleg folytatódik az államigazgatás átszervezésével. Ez azt jelenti a városnak, hogy bizonyos szempontból jobban magára marad.
Az állami elhatározások szerepe korlátozott a települések fejlesztésében. Az 1971-ben elfogadott országos településhálózati koncepció az Alföld közepén Szolnokot nevesítette, mint fejlesztendő felsőfokú központot, mégis az elmúlt évtizedekben a térség városai közül Kecskemét dinamikusabban fejlődött, s megelőzte sok tekintetben a szomszédos megyeszékhelyet. Ebben sokat segíthetnek a szellem emberei, a felsőfokú iskola és a hasonló alkotó műhelyek.
Az EU-ban, az előttünk álló hét éves periódusban a városokra fokozott figyelem irányul, a területfejlesztés immár hazánkban is a központokra, a kistérségek szervező központjára összpontosít. Remélhetőleg ez Tatabányának is lehetőséget teremt, kiváltképp, ha sikerül összefognia a környező településekkel.
...Az épületekben és a városépítészetben testet öltött gondolat(sor) mindig is az egyik legfontosabb, de mindenképp a legközvetlenebbül látható megnyilvánulása egy városnak.
Nem véletlenül korholta annak idején gróf Andrássy Gyula miniszterelnök, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke Podmaniczky Frigyest, a szervezet titkárát (gyakor-lati vezetőjét), hogy a föld alá dugja a választók pénzét, amikor az a Budapest életét, működését - azóta is - alapvetően biztosító csatornahálózatot és egyéb mérnöki létesítményeket építtette.
Nem akarom megkerülni a témát, sem elhárítani a felelősséget, de egy kitérőt kell tennem. A város valaha Rómát jelentette, az meg a polgárok összességét; s a római jog szerint előbb a félsziget, majd valamiképp az egész birodalom a városhoz tartozott. Több európai nyelvben, például az olaszban, a város nemcsak a fizikai valóságot, az épített környezetet jelenti, hanem a közösséget, a város polgárait (a közösséghez tartozó, azért felelősséget vállaló szabad, felnőtt lakókat) is.
A magyar nyelvünkben a község szó fejezi ki ezt leginkább, ami egyértelműen a közösség kifejezésből származik, de a községekről szóló 1880. évi törvény óta ez csupán a települések egy részének megnevezése. Ebből az következik, hogy minden lakója felelős a városért, s ha valakinek itt kellene állnia és szólnia, az egy, a közösséget bemutatni tudó, azt kifejező, megtestesítő személy lehetne. Annál is inkább így van ez, mert - mint arra később külön is kitérek - a településfejlesztés és a település-rendezés feladata a helyi (települési) önkormányzaté, s a rendezési tervek elfoga-dása s a rendeletalkotás (pl. a helyi építési szabályzaté: hol, mit és hogyan lehet építeni) a képviselő-testület át nem ruházható hatáskörébe tartozik.
Hogy nem a levegőbe beszélek, és nem túlzok, amikor azt állítom, hogy minden lakó felelőssége nagy, akkor elég csak az angol gyermekversre emlékeztetnem: ˝A szeg miatt a patkó leesett, a patkó miatt a ló elesett, a ló miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett. Máskor verd be jól a patkószeget!˝
Egy-egy társadalmi csoport a történelem folyamán a többieknél nagyobb szerepet szánt magának, sokszor talán fogadatlan prókátor gyanánt. Petőfi verse, A XIX. század költői jól tükrözi ezt, amikor a második versszakban ekként ír:
˝Újabb időkben Isten ilyen
Lángoszlopoknak rendelé
A költőket, hogy ők vezessék
A népet Kánaán felé.˝
Az én olvasatomban az építészek valami hasonlót gondoltak, amikor a XX. században, különösen az I. világháború után olyan igénnyel léptek fel, hogy a korábbi gyakorlattal szögesen szakító építészettel és városépítészettel szociális programot hajtanak végre, s olyan rendet alakítanak ki, ami visszahat az emberekre, s így végső soron a városra, az egész társadalomra. A Bauhaus, s az egész modernizmus ezzel az igénnyel jelentkezett. Tagadta, hogy ez stílus lenne, s azt állította magáról, hogy végre tudományos alapokra helyezi az építészetet s a városépítést. Sokan nem vették észre (talán az építészek maguk sem), hogy az általuk kínált város és építészet egy nagyon is konkrét társadalomképre épült. Elég egy emblematikus épületre emlékeztetnem Önöket, a Le Corbusier tervezte Marseille-i lakóházra, a l´ Unité d´Habitations-ra, amelynek lakásai 2,70 méteres fesztávolságba voltak beszo-rítva, amelyek csak teakonyhát tartalmaztak, ahol a fürdőben nem volt helye a mosógépnek, a szobában a könyvszekrénynek és a családi összejövetelnek nincs tere sehol a lakásban. Olyan társadalom képe jelenik meg benne, ahol az emberek a közétkeztetésben, a közkönyvtárakban, a szervezett mosodákban vagy a patyolatban, a kultúrházban élik az életüket, ahol a gyerekekkel profi nevelők foglalkoznak, stb. Aki esetleg a totalitárius társadalmakra, vagy a falanszterre asszociál, feltehetően nem jár messze az igazságtól.
Az építészeket már évszázadok, talán évezredek óta vissza-visszatérően vonzza a geometrikus rend. Ennek alapján keresték a reneszánsz teoretikusai az ideális várost a több tengelyes szimmetriákban, a teljesen szerkesztett város-alaprajzokban. A társadalomtudósok akkortájt sem a geometriában, hanem az emberi viszonylatokban keresték az ideális társadalmat, ami felé alakulnunk kell(ene); elég most Platónra vagy Mórusz Tamásra emlékeztetnem. E tekintetben üdítő kivételt jelent a sötétnek nevezett középkor ˝eltévelyedése˝, erőtlensége, ami a nőtt városokban, a terephez igazodó girbe-gurba utcákban, a feszes térarányokban, a trapéz és háromszög alakú terekben stb. nyilvánul meg.
A bevezetés részeként engedjenek meg még egy megkülönböztetést. Talán eddig is feltűnt, hogy az építészet mellett rendre megemlítem a városépítészetet. Sokan vallják az építészet egyetemességét, vagyis, hogy a legkisebb berendezési tárgytól az épületen át az épületegyüttesekig, egészen a városig, s azon túl talán még a tájig is a térképzés és a környezetalakítás mind része az építészetnek . Mások azt vallják, hogy az urbanisztika elkülönülő szakterület, amiben az építé-szetnél nagyobb szerepe van a társadalomtudományoknak és megannyi mérnöki ismeretnek. Például az angol megkülönbözteti a planner-t (aki várost tervez) és a designer-t (aki a beépítést, az épületeket, az arculatot). Hazánkban a városépítés - városépítészet történetileg az építészoktatáshoz kötődik, bár az ún. településtervező szak a Corvinus Egyetemen indult meg, amíg a bolognai folyamat leple alatt meg nem szüntették.
A városi funkciók és építészet, az előadásom címére térve ezért kettébontom a témát, s külön szólok az egyik és a másik szakma lehetőségeiről és felelősségéről (akkor is, ha esetenként egy-egy tervező mindkét feladatot gyakorolja egyidejűleg). S az előzőekben elmondottak miatt többször utalni fogok más szereplőkre és felelősségekre. |
