A Dunántúl és a Kisalföld |
|
| Várkonyi Nándor lírai tájrajza | |
 |
|
|
Itthon | A Dunántúl a legösszetettebb, legsajátosabb nagytáj, földrajzi egység a Kárpát-medencében - amely egykor egy államalakulatnak adott otthont. Várkonyi Nándor a (Magyar) Dunántúl című könyvében - más hazai példák például a Tiszahát - analógiájára javasolta a Dunántúl helyett a Dunahát elnevezést: ezzel kedvezve azoknak, akiknek a Dunán túl már Dunán innent jelent. Réges-régi ötlete találó ma, amikor a Dunántúlt két nagy tájegységre, a Kisalföldre és a ˝Dunántúlra˝ osztották. |
|
|
|
A Dunántúl változatos felszínű dombvidék, amely északon egy sík medence, a Kisalföld felét foglalja magában, ezt dél felől a középhegység határolja rézsútosan, Visegrádtól Keszthelyig. A hegylánctól délre dombos vidék következik, amelyet a Mecsek szigethegysége tarkít, majd ismét folyó menti, széles lapályba megy át. Födrajzi határa a Dráva, valójában a tájat dél felől a Száva és a Dínári hegység zárja le. nyugatról az Alpok lassan elsimuló nyúlványai határolják a tájegységet, és terelik folyóit észak és dél felé. A Duna a Kisalföld életét maga felé vonzza, és ez a vonzás teszi Mosonmagyaróvárt, Győrt, Komáromot és Esztergomot a vidék gócpontjaivá, de egyúttal le is zárja terjeszkedésüket észak felé. Győr a Rábca-Rába-Marcal völgyének deltája, ahogy Komárom a Vág-Nyitra-Zsitva folyóé, de egyik város élete sem hát át erősen a Duna túlsó partjára, ahogy Esztergomé sem. Ezek a városok Pozsony-Bécs és Budapest felé közvetítenek, nem pedig Nagyszombat, Léva, Érsekújvár irányába. Az őskőzetekből kevés maradt a felszínen a Dunán túlon. Az Alpok nyúlványainak, a Lajta-hegység, a soproni Rozália-hegység, a kőszegi Írottkő, a szombathelyi Vashegy, a Németújvári és Dobrai-hegyek kőzete pala; gránit a Velencei-hegység és a Geresdi-fennsík, a Balatoni hegyvonulat. A Bakony a grániton kívül filitet, kvarcitot, vörös homokkövet, agyagpalát hoz a felszínre. A Dunántúli-középhegység építőanyaga azonban az üledékes mészkő (Bakony, Vértes, Gerecse): ebből emelkednek ki a Budai-hegység dolomit-fennsíkjai. A mészkő jó vízáteresztő, ezekben karsztszerűen szivárog a víz és a táblák lapos északi hátán forrásokban bugyog föl a víz. A mocsaras lapályok mellett így alakultak ki a tómedencék, mint például a Balaton, a Velencei-tó, de ide tartozik Tata, Mór, Csákvár is. A nagy folyók mind a Dunántúl peremén folynak, csak a Rába szeli át az északnyugati csücskét. A Velencei és a Fertő-tó nádtermő víz, emellett pákász és vadászparadicsom. A Dunántúlnak nincs földrajzi középpontja, nem találunk olyan helyet, amely egyforma, természetes erővel vonzaná maga felé az öszes rész életét. A domborzati viszonyok mindenütt más és más tájfajtákat ölelnek körbe. Ha mégis keresnünk kellene egy ilyen pontot, talán Székesfehérvár tájéka lenne egy központi góc. Az északi részeknek a móri völgy nyit széles kaput, itt végződik a Mezőföld, erre vezet a Sárvíz, a Sió és a Kapos völgye délről, nyugat felől pedig a Balaton széles víztükre. Ám mindezek az utak és a Duna valójában Buda irányába vezetnek, onnan pedig az ország minden tájára. Egyedül a baranyai háromszöget zárják el a Mecsek hegyei és a Zselic dombjai, így lett Pécs egy kisebb terület kis fővárosa. Fővárosnak indult Székesfehérvár is, míg az ország élete a Dunán túl sűrűsödött össze, de az Alföld felzárkózásával először Esztergomnak, majd Pest-Budának adta át a helyét, és ezzel átmenőhely lett. Éppen így, bármilyen erős forgalmú hely Győr, középponttá nem fejlődhetik, mert forgalma szintén átmenő Buda felé. Valószínű, hogy a Dunántúl északi fele mindig a főváros felé fog tekinteni, míg Pécs a déli részeket vonzza majd magához. |
|
|
|
Szöveg: VN |
Utolsó módosítás: 2008. április 12. 16:46 |
|