Tatabánya: városfejlődés új irányban - avagy? |
|
| A várostörténeti konferencia DVD-n | |
 |
|
|
Tatabánya | A Tatabánya várossá válásának 60. évfordulóját köszöntő eseménysorozat - 60 éves város, 1000 éves múlt - november 12-én a várostörténeti konferencia anyagát tartalmazó DVD bemutatójával zárult a megyei könyvtárban. Az önkormányzat által szervezett és támogatott eseményeken túl a tatabányai intézmények és civil szervezetek is kivették részüket az ünneplésből. |
|
|
|
Tatabánya fiatal város, jogállását 1947-ben négy, szinte teljesen egybeépült község egyesítésével nyerte el az akkori belügyminisztertől. A város 1950-ben lett megyeszékhely, ekkor kapott olyan funkciókat, amely közigazgatási értelemben valóban várossá tette Tatabányát. Ez a néhány rövid mondat azonban nem mentes konfliktusoktól sem. A várossá egyesítés, majd a fiatal város Komárom megye székhelyévé minősítése (1950) új igazgatási és közigazgatási feladatokkal ruházta fel Tatabányát. Az ötvenes-hatvanas évek lendületes iparfejlesztési politikája egyebekben a tatabányai széntermelés felfutását is igényelte, az államosításkor megszüntetett MÁK Rt. jogutódjától, a Tatabányai Szénbánya Vállalattól. Történelmileg ebben a korszakban élte meg a terület a harmadik betelepítési korszakát, hiszen az ország falvaiból ezrével érkeztek munkát és megélhetést keresők Tatabányára. A „Lehetőségek és kihívások” címmel május 10-11-én rendezett várostörténeti konferencia előadásaiból összeállított DVD-t mutatta be Veizer Tamás, a Tájak, Emberek Környezet Egyesület elnöke. A konferencián szakemberek elemezték a város(építés) történetét, kulturális hátterét, a megyeszékhely régiós jövőjét. A bemutatón a kérdésekből is kitűnt: sokan vannak, akiket a város története a közhelyes megfogalmazásokon túl is érdekel: ezért volt szerencsés választás olyan szakembereket is meghívni előadóknak, akik érzelmi kötődések nélkül tudták elemezni a város rövid(?) múltját, jelenlegi helyzetét és várható szerepkörét. Körmyendy Imre (ÖTM) a városi funkciók és az építészet szeepéről szólt, Germuska Pál a szocialista várostól az újvárosig tartó átmenet (gazdasági) lehetőségeit világította meg – párhuzamot vonva a tucatnyi más szocialistának nevezett várossal. Molnár Balázs geográfus az új iparvárosok lehetőségeit ecsetelte a globalizáció térhódításával. Különösen érdekes volt Beluszky Pál professzor előadása – Tatabánya és a régió – agglomeráció – megye kontexusában, amely Tatabánya helyét elemezte a hazai városhálózatban. Ezek az előadások különösen fontos részét érintették a tatabányai várostörténetnek, mert számos olyan kérdésre próbált választ adni, amelyek első megközelítésben elméletiek ugyan, de a helytörténeti ismertekkel egybevetve számos mai probléma gyökere is érthetővé válik. Tatabánya ugyanis, az egykori bányászkolónia 1897-1902 között Alsógalla, Bánhida és Felsőgalla közé ékelődve létszámában jelentősen megnövekedett ugyan – a megye más nagytelepüléseivel egybevetve is nagy létszámú településrésszé nőtte ki magát -, pusztán ezzel azonban még nem vált alkalmassá arra, hogy önálló településsé váljék. A MÁK Rt. és az elődtelepülések elöljáróságai közötti vita a helyi vásár időpontjáról vezetett végül oda, hogy mivel a MÁK kezdeményezte – 1902-ben – a községgé nyilvánítást. Ahhoz azonban, hogy jogilag ez lehetséges legyen, legalább 50 olyan helybeli kellett, aki tulajdonnal rendelkezik. A bányavállalat ezt megoldotta: tehát már az első szakaszban sem a helyi (polgárosodó) erők, a helyi közösség részvételével vált községgé, majd nagyközséggé Tatabánya. Beluszky Pál elemzése szerint azonban Tatabánya nem vált részévé a helyi közigazgatásnak, a szomszédos településekkel minimális volt a kapcsolata, azoktól elszigelten élte életét – még ingázásról sem beszélhetünk ebben a korszakban. A várossá válás – noha többször felmerült 1947 előtt – csupán akkor válhatott valósággá, amikor 1950-ben az akkori belügyminiszter elrendelte, tehát ismét külső tényezők hatására lett város. Tatabánya 1947-50 között csupán a cím miatt volt város: semmilyen városi funkció nem tette alkalmassá arra, hogy a térségben szerepet játsszék a közigazgatásban, a kulturális életben stb. Amikor 1950-ben megyeszékhely lett – a lakosság feltűnően magas száma mellett a helyi pártviszonyok, a baloldal szinte kizárólagos dominanciája „szólt Tatabánya mellett” a határ mellett fekvő, szociáldemokrata többségű Komárommal, az egyházi központ Esztergommal vagy akár a nagyközségi státuszú Tatával szemben. A központi akarat telepítette ide a megyeszékhelyet megillető funkciókat, a döntést a városépítésről: a megvalósításban azonban a bányavállalat volt a mindenható a már létező tanácsokkal szemben, amelyek – Makovecz Imre kifejezésével élve – a bánya „filiáléja” volt. S a városépítésből mi maradt a helyi közösségeknek? A vékonyka polgárosodó réteg szépen elolvadt a munkásközpontú támogatások közepette – már a MÁK Rt. is beszabályozta, hány iparos, kereskedő telepedhet meg az elődtelepüléseken, milyen árakon dolgozhatnak; később a baloldal sorvasztotta el ezt a réteget, olyan önálló és öntudatos közösséget, amely nagyvonalúan támogatott templomépítéseket Tatabányán. Építészetileg néhány utca (Kandó Kálmán, Gábor Áron utca) még őrzi emléküket. A hatajtós telepeken is igazi közösségek alakultak ki: házaik szanálásával, az új lakótelepekre kerülésükkel ugyan jobb körülmények közé kerültek, de új közösségek nem alakulhattak ki: csupán a rendszerváltás után a civil társadalom életre kelésével indultak meg olyan kezdeményezések, amelyek valóban befolyásolhatják a városfejlődést. A közösségek eltűnését, a várossá válás nyűgeit legfinomabban Sebestyén Lajos költő fogalmazta meg több versében. A konferencia célja a reális helyzetfelmérés és a lehetőségek számbevétele volt: a konferencia utóéletét tekintve azonban úgy látszik, a következtetések levonása nem a helyes irányba tereli a figyelmet. Tatabánya érdekérvényesítő képesége a régió más nagyvárosaival szemben igen gyenge. Ez annak is betudható, hogy a gazdasági átalakulás – az erősen egyoldalú gazdasági szerkezetről való átállás – nem segíti sem az értelmiség, sem az önálló, autonóm módon cselekvő és gondolkodó polgári réteg megerősödését. Csak egy példa: Monostori Imre egy hasonló konferencián – a 45. évfordulón a város irodalmi életéről értekezett: azóta annyi változás történt, hogy a tatabányai Faludi Ádám országos hírű íróvá vált. A város ismét dilemmák előtt áll: a városszervező erők azonban ismét nem a helyi közösségekből, a civil (városvédő) szervezetek alkotó lendületéből teremtődnek elő: nekik egyelőre túlélési gondjaik vannak. A ˝politika˝ városépítő tevékenysége korábban már bizonyította: igazi várost nem a központi döntések hoznak létre. Sok más város a saját hagyományaiból merít a továbblépéshez: Tatabánya vajon mit tesz, mit tehet? |
|
|
|
Szöveg: veta |
Utolsó módosítás: 2007. október 20. 18:53 |
|