Értékeink őrzői - a nemzeti parkok |
|
Az élővilág és a földfelszín együttes jelenléte |
|
 |
|
|
A természeti adottságokban még gazdag tájakat, amelyeket az ott élő növény- és állatfajok valamint a sajátos földfelszíni formák együttese miatt védetté nyilvánítottak - ezek a nemzeti parkok. A védelem egyaránt szolgálja a tudományt, a közművelődést és az üdülést. Hazánkban már tíz nemzeti park található. |
|
|
|
Hortobágyi Nemzeti Park (alapítva: 1972-ben) - 80 549 hektár (fokozottan védett 1285 hektár), az Alföld legnagyobb összefüggő szikes pusztai darabja a Tiszántúlon. 1999. december 1. óta a Világörökség része. Nevezetessége az ősi idők pusztai életét idéző híres, ridegen tartott magyar szürkegulya, rackajuhnyáj, a magyar lovak, bivalyok. Kiskunsági Nemzeti Park (alapítva: 1975-ben) - 56 761 hektár (fokozottan védett 12 457 hektár), a Duna-Tisza közén több különböző tájegységből áll. Nevezetessége a szikes puszták és homokbucka vonulatok sajátos élővilága. Bükki Nemzeti Park (alapítva: 1976-ban) - 43 130 hektár (fokozottan védett 3774 hektár), az ország legnagyobb hegyvidéki, erdős nemzeti parkja az Északi-Középhegységben, Szilvásvárad és Lillafüred között. Nevezetességei a mészkőhegység változatos karsztformái: ősember által is lakott barlangok, víznyelők, szurdokok. Aggteleki Nemzeti Park (alapítva: 1985-ben) - 19 892 hektár (fokozottan védett 3922 hektár), Észak-Magyarországon az Aggteleki-karsztvidéken. 1995 óta a Világörökség része. Itt található Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangja: a Baradla-barlang (26 km hosszú, ebből 8 km Szlovákiában Domica néven ismert). A Fertő-Hanság Nemzeti Park (alapítva: 1991-ben) - 23 588 hektár (fokozottan védett 7492 hektár), Nyugat-Magyarországon az osztrák határon. Nevezetessége az egykori mocsár- és lápvilág egyedülálló növény- és állattani, kultúrtörténeti értékei. Duna-Dráva Nemzeti Park (alapítva: 1996-ban) - 49 473 hektár (fokozottan védett 14 123 hektár), a Dél-Dunántúl térségében a Dráva és a Duna mentén hosszan elnyúló területen. Nevezetességei a folyókhoz kötődő természeti értékek, köztük a gemenci erdő vadrezervátuma. Körös-Maros Nemzeti Park (alapítva: 1997-ben) - 50 134 hektár (fokozottan védett 6411 hektár) az ország délkeleti részén a Körösök és a Maros folyó vízrendszerének vidéke a Tiszáig. Nevezetességei a Magyarországon egyedül itt élő állat- és növényritkaságok, mint a túzok (Európában legnagyobb állománya Dévaványán, Békés megyében található). Balaton-felvidéki Nemzeti Park (alapítva: 1997-ben) - 56 998 hektár (fokozottan védett 11 134 hektár), a Dunántúlon a Balaton északi partján húzódó régió a Kis-Balaton tájvédelmi körzetével együtt, egyedülálló földtani, tájképi természeti értékekkel. Duna-Ipoly Nemzeti Park (alapítva: 1997-ben) - 60 314 hektár (fokozottan védett 16 119 hektár), Budapesttől északra, a Pilis és a Börzsöny hegység nagyobb részén, a Duna és az Ipoly folyók között. Magában foglalja a festői szépségű Duna-kanyart és a Szentendrei-szigetet. Őrségi Nemzeti Park (2002-ben nyílt meg) a nyugat-magyarországi Őrségben, 30-40 ezer hektáros területen. A nemzeti parkok feladatai A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény hatályba lépése óta ex lege – azaz a törvény erejénél fogva – természeti emlékeknek minősül valamennyi forrás, víznyelő, kunhalom és földvár; melyek általános védelmét azok egyedisége és összetett természetvédelmi jelentősége indokolja. A természetvédelem a különleges oltalmat igénylő és az emberi környezet védelme érdekében föld-, víz-, növény- és állattani, tájképi vagy kultúrtörténeti vagy más közérdekből védelemre érdemes tájak, területek és tárgyak - természetvédelmi értékek - védelmét biztosító intézkedések rendszere. A védett természeti területek – a természeti emlék kategóriában – országos jelentőségűek; a védettség tényéből adódó hatósági-szakhatósági feladatok ellátása és természetvédelmi kezelésük az illetékes nemzeti park igazgatóságok feladata. Források A források nem csupán víztani, felszínalaktani és tájképi értéket képviselnek, de sajátos élőhelyként illetve a belőlük táplálkozó vízfolyások révén jelentős szerepet töltenek be a biológiai sokféleség megőrzésében is. A bennük megjelenő víz jellege alapján főbb típusaik a talajvíz-, a réteg- és a karsztforrások; ez utóbbiak többsége barlangból lép – közvetlenül vagy közvetetten – a felszínre. Az ex lege védelem szempontjából forrásnak számít a felszín alatti víz természetes felszínre bukkanása, ha vízhozama tartósan meghaladja az 5 liter/percet, akkor is, ha időszakosan elapad. Az 1960-as években végzett országos felmérés alapján a Vízügyi Tudományos Kutatóintézet (VITUKI) által összeállított forrásnyilvántartás közel 4300 forrást tartalmaz; ám az utóbbi évtizedek csapadékhiányos időjárása és a bányászati vízkiemelések miatt ezek közül számos elapadt vagy időszakos működésűvé vált. A védett források tényleges számának és aktuális állapotának egységes szempontok szerinti felmérése 2003-ban kezdődött meg. Víznyelők Karsztvidékeink jellegzetes felszínalaktani és tájképi értékei a víznyelők, amelyek a rajtuk keresztül koncentráltan a karszt belsejébe jutó vizek révén a karsztok legsebezhetőbb pontjait jelentik. A víznyelőkhöz – azok felszín alatti folytatásaként és gyakran közvetlenül átjárható módon – barlang is kapcsolódik. Az ex lege védelem szempontjából víznyelőnek számít az állandó vagy időszakos felszíni vízfolyás karsztba történő elnyelődési helye. Az aktív és időszakosan aktív víznyelők jelentős része már korábban, egyedi jogszabállyal védetté nyilvánított területen – nemzeti parkokban, tájvédelmi körzetekben, természetvédelmi területeken – helyezkedik el. A törvény erejénél fogva védelem alá került további víznyelők pontos számának és aktuális állapotának egységes szempontok szerinti felmérése 2002-ben kezdődött meg. Kunhalmok A Kárpát-medence területén élt elődeink által emelt, s főként a síkvidékekre jellemző kunhalmok a felszínalaktani, tájképi és kultúrtörténeti értékek összefonódásának jellegzetes példái, amelyek a rajtuk szigetszerűen fennmaradt társulások, növény- és állatfajok révén jelentős szerepet töltenek be a biológiai sokféleség megőrzésében is. Főbb típusaik a lakódombok (tellek), a sírdombok (kurgánok), az őrhalmok és a határhalmok. Az ex lege védelem szempontjából kunhalomnak számít az olyan kultúrtörténeti, kulturális örökségi, tájképi, illetve élővilágvédelmi szempontból jelentős domború földmű, amely kimagasodó jellegével meghatározó eleme lehet a tájnak. A régészeti nyilvántartásra alapozottan, 2002-ben zárult országos felmérés eredményeként ismertté vált kunhalmok száma 1649, ám a különféle területhasználat miatt napjainkra ezeknek csupán egy töredéke maradt fenn teljes épségben. A tájképi, botanikai, régészeti vagy kultúrtörténeti szempontból különösen értékes kunhalmok száma 836. Földvárak A felszínalaktani, tájképi, kultúrtörténeti és botanikai, zoológiai értékek összefonódásának további jellegzetes példái az ugyancsak ember által létrehozott földvárak, amelyek inkább hegy- és dombvidékeinken fordulnak elő. Az ex lege védelem szempontjából földvárnak számít az olyan védelmi céllal létesített vonalas, vagy zárt alakzatú földmű, amely azonosíthatóan fennmaradt domborzati elemként történeti, kulturális örökségi, felszínalaktani, illetve tájképi értéket képvisel. A régészeti nyilvántartásra alapozottan, 2003-ban zárult országos felmérés eredményeként ismertté vált őskori földvárak száma 373. (Forrás: KVM) |
Utolsó módosítás: 2008. október 16. 14:01 |
|