http://www.pontmagazin.hu/pm114333.html

Gerecse Natúrpark

Az Által-ér Szövetség projektje 21 települést érint

Összesen 21 település összefogásával Gerecse-Tata néven hozna létre natúrparkot az Által-ér Szövetség. A védett terület a Gerecse több ezer hektárnyi természetközeli hegyvidékére, valamint Tata turisztikai vonzerejére alapozva hozható létre.
border=0
border=0
Előzmények
border=0
border=0
A natúrparkhoz tartozhat Baj, Bajna, Bajót, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Epöl, Gyermely, Héreg, Lábatlan, Nagysáp, Naszály, Neszmély, Süttő, Szomor, Szomód, Tardos, Tarján, Tata, Tatabánya, Vértesszőlős és Vértestolna. A natúrpark kialakításában való részvétel a települések döntésétől is függ.

A kialakítandó natúrpark központjaként adottságai révén Tatát javasolja az Által-ér Szövetség, ugyanakkor - a Vértes Natúrpark - mintájára tervezi egy északi és egy déli kapu kijelölését a Duna menti települések valamelyikén, illetve Tarján térségében. A majdani natúrpark bemutatná valamenyi település természeti és építészeti értékét, állat- és növényritkaságait: ebben a Gerecse falvai is bővelkednek. A vízfolyások és a tavak, valamint a tiszta levegőjű hegyek a turizmus megannyi válfaját kínálhatnák.

A natúrparkok kialakítását a nyugat-európai modellek alapján már az 1990-es évek elején kezdeményezték több hazai régióban (Írottkő, Őrség és Vendvidék, Kerka-mente), a natúrpark fogalmát és intézményét azonban csak 2004. június 21-én fogadta el az Országgyűlés az 1996. évi LIII törvény módosításával. A natúrpark eszerint az ország jellegzetes természeti, tájképi és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyúgyulás és természetvédelmi oktatás, ismeretterjesztés és a természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb terület.

A natúrparkok eltérnek a nemzeti parkoktól, amelyek állami szevezetként működnek és hatósági jogkört is gyakorolnak, míg a natúrparkok működtetői az önkormányzatokból, vállalkozásokból, civil szervezetekből létrehozott egyesület vagy kht.

Utolsó módosítás: 2009. június 13.  09:09

nyomtatás | küldés e-mailban