A megyeháza - Komárom-Esztergom megye |
|
| Monumentális tervek - letisztult valóság | |
 |
|
|
Tatabánya | A szocreál építészet egyik - a romantikus stílust sem nélkülöző - alkotása Tatabányán Scultéty János alkotása, a megyeháza (1953). A salgótarjáni megyeházával feltűnő rokonságot mutató intézmény volt Újváros első középülete. Megépítése, puszta léte szimbolikus jelentőségű volt az éppen születő Tatabányán. |
|
|
|
A megyeháza a Visontai Miklós által tervezett - de soha meg nem valósult - fő tér barokkos szimmetriájú, egy hatalmas hosszanti tengely köré szervezett szimmetrikus elrendezés egyik oldala lett. A szocreál a szocialista realizmus kifejezésből képzett mozaikszó, a szovjet minták alapján a népi demokráciákban elterjesztett irodalom, képzőművészet, építészet hétköznapi értelemben használatos jelzője, amely nem nélkülözi a pejoratív és ironikus felhangokat sem. A szocreál szűkebb értelemben az országonként hosszabb-rövidebb ideig – Magyarországon 1949-től 1956-ig – tartó, az ún. 50-es évek művészete, tágabb értelemben pedig mindazon művészeti produktumok együttese, amelyek a szocializmus (kommunizmus) építésének ideologikus ábrázolását tűzték ki célul - írja az artportal.hu. Maga a szocialista realizmus szókapcsolat a 30-as évek elején kristályosodott ki. A terminológia Magyarországon is ebben az időszakban terjedt el a korábban használatos kifejezések gyűjtőfogalmaként. A szocreál saját meghatározása szerint nem körülhatárolható stílus, hanem a marxista-leninista esztétika alapelveit elfogadó alkotói módszer, amely arra hivatott, hogy a szocialista (kommunista) társadalom építése történelmi léptékűnek tekintett folyamatát, a munkásosztály kollektívumában feloldódó új ember heroikus munkáját felmutassa és megörökítse. Magyarországon 1948–49-et követően, az egyesületek megszüntetése, a szociáldemokrata és a kommunista pártok egyesülése után beszűkültek a képzőművészek önálló szerveződésű kiállítási lehetőségei. A legnagyobb publicitást műfajukból fakadóan a köztéri szobrok és a plakátok kapták. Az utcákon, tereken elszaporodtak a kiállítások képzőművészeti anyagából ismert típusok, a munkások szobrai, kiegészülve a felszabadulási emlékművek nagyobb csoportjával. A korszak szimbóluma mégis az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor volt (Mikus Sándor, 1951). Az örökkévalóságnak szánt monumentumok mellett az utcaképet meghatározó plakátok képi világa közvetlenebb hatás elérésére törekedett, gyakran magas szintű professzionalizmussal. A személyi kultuszt megbélyegző Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa, majd az 1956-os forradalom megteremtette a cezúrát a hivatalos művészetként deklarált szocreál, illetve a későbbi évtizedek óvatosabban érvényesített kultúrpolitikai szemlélete között. Az ötvenes évek nemcsak az építészeti hagyományoknak üzent hadat. A ˝munkásmozgalmi˝ hagyományokra és az iparfejlesztésre alapozva háttérbe szorultak a polgárosultabb történelmi megyeszékhelyek: Nógrádban Balassagyarmat helyett a dinamikusan fejlődő Salgótarján, Komárom megyében Eszergom helyett az alig három éve város Tatabánya lett a megyeszékhely - 1950-ben. Az ekkor épült, többnyire jellegtelen szocreál épületek közül mindkét településen kiemelkedett a megyeháza épülete: a megmozgatott tömegű, stilizált pártázatos főpárkányú épület Németh Pál és Tálos Gyula alkotása (1950-1953); ezzel mutat szoros formai hasonlóságot építészeti kvalitásai alapján a tatabányai megyeháza is (1952-53) - Scultéty János alkotása, a születőfélben lévő Újváros első középülete. A szocreál másik kiemelkedő alkotása a megyei rendőrkapitányság (4-6. kép) és az egykor iskolának tervezett, ma megyei bíróságként működő épület is. A Fő tér átépítése után is a megyeháza fontos középülete marad Tatabánya központjának: ma már helyi védettséget is élvez a salgótarjánival rokon épület. |
|
|
|
Szöveg: er/pont |
Utolsó módosítás: 2007. április 21. 10:08 |
|