Mit nyújtunk a gyerekeknek és a szülőknek? Tatabánya-Bánhidán, egy kertes családi házban gyerekbarát belső terek és parkosított udvar, sok játék biztosítja a kicsik egészséges fejlődéséhez szükséges környezetet.
A gyermekek napi fő tevékenysége a játék: a játszóhelyek kialakításánal ügyeltünk arra, hogy minél nagyobb mozgástere legyen a gyerekeknek. A játékos tanulás, tapasztalatszerzés fontos része, hogy a gyerekeket bevonjuk a szokásos napi tevékenységekbe is (például segítenek teríteni, maguk után rendet tenni).
A kis létszámú csoportban a személyre szóló, differenciált bánásmód hozzájárul a gyermekek személyiségének optimális kibontakoztatásához; ugyanakkor megtanulják a közösséghez való alkalmazkodást, a türelmet.
A természetességet és a hagyományápolást a mindennapi tevékenységeink során szem előtt kívánjuk tartani: a hagyományos ünnepekre való készülődéstől az egészséges életmód és mozgáskultúra fejlesztéséig. Nagy hansúlyt fektetünk a zenei és az anyanyelvi nevelésre (sokat mondókázunk, énekelünk). Kicsiknél ebben az életkorban ez a legfontosabb tanulnivaló.
Tevékenységünket a szülővel egyeztetetten, megfelelő szakemberek közreműködésével végezzük (pedagógus, gyermekfelügyelő, csecsemő- és gyermekápoló).
Egyéb szolgáltatásaink
Táborok szervezése – szünidőkben táborok szervezését is fontosnak tartjuk – az általános iskolásoknak a környezeti, a természeti értékek megismertetése mellett számítógépes ismereteket, az anyanyelvi kultúra fejlesztését tűztük ki célul. Gyerekzsúrok - gyerekzsúrok, szülinapi összejövetelek szervezését is vállaljuk.
Játszóházak – a játszoda alkalmanként játszóházat is szervez, ahová a szülőket is várja.
Börze – régi, használt babaholmik cserélhetnek gazdát a börzéken.
Előzetes egyeztetés: telefonon (34/511-245, 30/6929-469), vagy e-mailen (sugargabi kukac pontmagazin.hu). |