http://www.pontmagazin.hu/pm115415.html

Családi napközis képzés indul Tatabányán

Kedvezményes lehetőség a működtetőknek
Tatabánya | A Tájak, Emberek, Környezet Egyesület (TEKE) a Nyitnikék Játszoda és Családi Napközi (csana) megalapítása után 2010-ben tervezi a Kéksugár Családi Napközi életre hívását, és a Csodacsalád Egyesület szervezésében képzési helyként is bemutatkozik februárban. A Tatabánya-Bánhidán, a Moravcsik utca 25. alatt működő csanában a megyében elsőként szerveznek családi napközi működtetői képzést – s az első jelentkezőknek a tanfolyam ingyenes lehet.

A Nyitnikék legifjabb tagja jelenleg 14 hónapos. Mellette még két olyan kisgyermek jár ebbe a kis közösségbe, aki nemrégiben tanult meg járni, még segítségre szorul az étkezéseknél, és csak a közvetlen környezete tudja egyedi babanyelvét értelmezni. Az apróságok vidáman játszadoznak az új játékokkal, most fedezik fel a számukra új környezetet, a társakat.

Ez a Nyitnikék: az érdeklődés azonban indokolttá tette a második csoport, a Kéksugár Családi Napközi létrehozását. Már a megyehatáron túl élő családok is érdeklődtek a bánhidai csana, az elhelyezés, a foglalkozások iránt.

Sugár Gabi vezető szerint sok szülő éppen azért keresi fel a Nyitnikék napközit, mert a bölcsődék és óvodák várólistái hosszúak, de az anyuka (vissza)menne dolgozni; mások számára a családi légkör, a kis csoport a csábító, vagy az, hogy rugalmasan igazodik a hosszabb műszakokhoz.

Tatabánya első családi házas családi napközije külső érdeklődők számára is tervez programokat; február 22-étől március 2-áig pedig a megyében elsőként itt lesz családi napközi vezető képzés a Csodacsalád Egyesület szervezésében, amelyre már várják a jelentkezőket.
A Csodacsalád Egyesület jelenleg tíz családi napközi fenntartójaként az országban tanfolyamokat is szervez.

– Meggyőződésünk, hogy a családi napközi a szocializáció egyik igen fontos színtere – hangsúlyozza dr. Nagy Ágnes, az egyesület elnöke. – A gyermek természetes közege a család, ám a klasszikus nagycsalád kihalófélben van, a szülők pedig dolgoznak – a gyermeknek így egész egyszerűen lennie kell valahol ez idő alatt. Akkor legyen családban – legyen olyan családban, ahol a család arra rendezkedik be, hogy a saját gyermekek mellett másokra is vigyáznak – segítve ezzel a dolgozó szülőket – önmaguknak pedig megteremtik a megélhetést.

Külföldön nagy hagyománya van a hasonló ellátási formáknak: hazánkban a bölcsődei férőhelyek hiánya ellenére még mindig csak hozzávetőlegesen 500 működik. Nem véletlen, hiszen ma még egy igazi, hagyományos értelemben vett családi napközit – amelyet a működtető saját házában tart fenn, saját költségen indít el, és ott is lakik – intézményként kezelik, holott igazából lakóhely. Ezért tud igazán otthonossá, nem családias jellegűvé, hanem családivá válni.

– Az országban 9 helyszínen szervezünk képzéseket – most már Tatabányán is. Oktatóink családi napközi vezetők is, így a gyakorlatban is nagyon jól alkalmazható információkkal tudják segíteni a jelentkező hallgatókat. A kötelező 40 helyett mi 70 órában nyújtunk hasznos tudnivalókat vállalkozásismeretből, az adminisztráció helyes vezetéséről, élelmezési alapismeretekből, de a kommunikáció, a konfliktuskezelés sem maradhat ki a képzés tematikájából.

Új lehetőség: most a családi napközi működtetői képzésre jelentkezők közül néhányan akár ingyenesen vehetnek részt a tanfolyamon – Tatabányán is! Regisztrálni a www.csaladinapkozitanfolyam.hu oldalon lehet.

– A családi napközi és családi gyermekfelügyelet komplex képzést minden érdeklődőnek ajánlom, még azoknak is, akik már korábban elvégeztek hasonló tanfolyamot, hiszen a jogszabályok folyamatosan változnak, így aki továbbképzésként érdeklődik, a gazdasági-jogszabályos, és az államkincstáros modulra külön-külön is eljöhet.

A szakember hozzátette: lényeges információkhoz jut az, aki gondolkodik családi napközi nyitásán; önkormányzat, ha szeretne nyitni; sőt, még hálózat működtetője, családi napközis koordinátor is naprakész információkhoz juthat e képzés alatt.

Szöveg: Nyitnikék

Utolsó módosítás: 2010. január 16.  14:08

nyomtatás | küldés e-mailban