A TEKE és a Nyitnikék és Kéksugár családi napközi bemutatkozott a Vértes Expón is. Gyermekszigetet működtettünk. Lehetett kézműveskedni, rajzolni, tanácsadás is volt, sőt arcfestés is. A hétvégén nagy sikere volt az angol nyelvű foglalkozások bemutatóinak.
Nyár közepétől kezdtük elengedni azokat a gyermekeket, akik szeptembertől máshol kezdték meg a tanévet. Igazán emlékezetes marad az az augusztus 13-a, péntek, amikor a két legrégebbi nagy-gyermekünktől vettük átmeneti búcsút. Viszlát-bulit tartottunk velük, és a szüleikkel, hiszen szeptembertől nyitott programjainkra visszavárjuk őket!
A nyár sem telt/telik eseménytelenül a Nyitnikék és Kéksugár családi napköziben. Sokat játszottunk a szabadban, homokoztunk, szaladgáltunk, és kellemesen éreztük magunkat az árnyat adó fák alatt. Tikkasztó melegben pacsáltunk a gyerekekkel. Nem feledkeztünk meg a szülinapokról sem. (Attiláéról.)
A Nyitnikék és a Kéksugár családi napközi kis lakói heteken át készültek, hogy verssel, dalokkal és tánccal köszöntsék az anyukákat és a nagymamákat. Felvételeink a próbákon készültek, szerencsére: a kis ünnepen a gyerekek ugyanis sokkal jobban figyeltek a szülőkre, mint a produkcióra. De az élmény így mégsem marad el...
A Nyitnikék és a Kéksugár Családi Napközi ifjú lakói közül néhányan már elkezdték a lovaglást Kertvárosban, csendes környezetben. Pille, a fehér póni türelmes partnernek bizonyult, a lovaglás végére a gyerkőcök - Mimi, Attila, Barnus és Bebe - egészen magabiztosan ültek a nyeregben...
A farsang a gyerekeknek még olyan volt, mint egy játék - a készülődésel, a rajzolással, a daltanulással - mint egy másik nap, amit most mégis mássá tett Andi és Gabi néni bohócjelmeze, az apróságok ˝átváltozása˝. A kis ünnepléshez a szülők is hozzájárultak: finom sütikkel kedveskedtek a kis csapatnak...
Szép jelmezt öltöttek a farsangi bulira a napközisek: a kisebbek a sapkával is beérték, azt is csak néhány másodpercre. Volt itt pillangó, királylány, Zorro, és volt, aki ˝önmagát˝ adta.
Egyik nap még hógolyózással élvezték a gyerekek - és a felnőttek - a hosszúra nyúlt telet, másnap kis farsangi ˝bulival˝ igyekeztek elűzni a hideget. A kicsik kis díszek készítésében is segédkeztek, a péntek délelőtti bulira még jelmzet is öltöttek a nagyobbak, a kisebbek csak a fotózás idejére tűrték el még a vicces sapkát is. A süti viszont mindenkinek ízlett...
Az idei télen nincs hiány hóban, fagyban: a szánkózás, a hógolyózás és csúszkálás mellett a hóember (hómackó) készítése volt izgalmas foglalatosság az udvaron. Volt gyerek, aki segített, volt, aki szurkolt, volt, aki szinte ˝elveszett˝ a hirtelen jött nagy hóban... Az élmény teljes volt.